Volt
egyszer egy ember, aki rajongott az állatokért, ezért elhatározta, hogy a
gyermekeit is nagyszerű állati tulajdonságokra fogja nevelni.
Úgy
esett, hogy három fia született, és egy leánya.
Az
első szülöttjét oroszlánnak nevelte. Arra tanította, hogy büszkén járjon,
agresszívan harcoljon az elsőségért, és ne kíméljen senkit.
A
második fiát rókának nevelte. Elvárta tőle, hogy ravaszul átverjen másokat,
csaljon és lopjon, de soha ne tudják elkapni.
A
harmadik fiát szorgalmas hangyának nevelte. Szigorú rendet kért rajta számon,
keményen kitartó egész napos robotolást.
A
lányát pillangónak szánta, hogy szépséges szép legyen, kecses és törékeny.
A
gyermekei hűen követték őt, és betartották, amit kért tőlük. A legidősebb fiú
oroszlánként harcolt, nem kímélte az embereket, és büszkén járt-kelt közöttük.
A
másod szülött ravaszul átvert mindenkit, és olyan ügyesen lopott, hogy soha nem
tudták elkapni.
A
harmadik fiú látástól vakulásig szorgalmasan dolgozott, csak akkor pihent,
amikor teljesen kimerült, és még pihenés közben is a munkáján gondolkodott.
A
leány pedig egész életében arra törekedett, hogy minél csodásabban nézzen ki, karcsú
és kívánatos legyen, ahogy az apja elvárta tőle.
Az
apjuk a halálos ágyán magához hívatta a gyermekeit, így szólt hozzájuk:
–
Kedves gyermekeim, tudjátok, mennyire szeretem és tisztelem a természetet. Egész
életemben azt a tudást és bölcsességet követtem, amely az élőlényeket is
tökéletesre formálta. Azt a bölcsességet, amely minden állatot és növényt olyan
tulajdonságokkal ruházott fel, hogy kiválóan tudjanak boldogulni a világban, és
meglelhessék a boldogságukat. Tanultatok-e ti is a természet bölcsességéből? Tudtátok-e
hasznosítani a tudást, amit nyújtott?
Az
oroszlánként nevelt fia azt mondta:
–
Apám, én mindenben követtelek, büszkén jártam, nem kíméltem senkit, és kiharcoltam
mindent magamnak, amit csak lehetett.
–
És boldog vagy-e?
–
Az emberek elfordultak tőlem, mindenki haragszik rám, mindent megszereztem, ám végül mégis nagyon magányos lettem.
–
És te, másodszülöttem, boldog vagy-e?
–
Mindenben követtem a tanácsaidat, úgy éltem, mint egy róka, csalással és
lopással megszereztem, amit csak lehetett, de az emberek már nem bíznak
meg bennem, és elkerülnek. Én is egyedül maradtam.
–
Talán te, legkisebb fiam, meglelted a boldogságot?
–
Dolgoztam éjjel-nappal, hogy mindenem meglegyen, ami csak lehet. Ezért nem tudtam
másokkal is törődni, csak a munkára figyeltem. Emiatt engem is mindenki elhagyott,
és én sem találtam boldogságot.
–
Hát a szépséges szép pillangóm, hogyan érzi magát? Az egész világon nem találni
nála gyönyörűbbet! Nem is lehet nála boldogabb senki! – fordult utolsó
vigaszként az apa a leányához.
–
Minden erőmet arra fordítottam, hogy minél szebb lehessek, és ezzel elérhessek
mindent, amit csak lehet – válaszolta a leány. – Ezért nem tudtam az embereknek
többet nyújtani a szépségemnél. Nem is láttak belőlem mást, csak a külsőmet,
ami annyira elkápráztatta őket, hogy csak egy szép és törékeny tárgy lettem a
számukra. Azt, aki valójában voltam, nem vették észre. Sok ember vett körül mindig,
mégis mindenütt egyedül éreztem magam. Így aztán a halálba menekültem én is,
mint a bátyáim.
