Negyedóra

A bemutatkozást követően a vizsgálóbizottság helyet foglalt. Az elnök kezébe vette az előtte álló paksamétából a legfelső lapot, és élesen megköszörülte a torkát.

– Tisztelt bizottság! A kivizsgálás tárgyát képező eset első dokumentumaként hallgassuk meg a Dr. George Gavin által mellékelt, helyszíni hangfelvételt. Megan, kérem, indítsa el! – intett a gép előtt ülő titkárnő felé. A meghívott hallgatóság körében halk moraj futott végig, majd a felvétel elindulásakor hirtelen mindenkin feszült csend lett úrrá.

– Mit keres maga itt? – zengett egy idős férfi hangja a hangszóróból.

– Á, ön is lejött, prof? – válaszolt rá a felvételről egy ifjú kedélyesen.

– Tudja, hogy mivel jár, ha itt történik magával valami? Az egész kutatást kockáztatja! Mikor tér vissza?

– Csak negyedórára jöttem. Mindent leellenőriztem, a sugárzó kalibrálását is háromszor, ez meg Dr. Gavin szkafandere, amit délután együtt készítettünk elő.

– Feltételezem, a magánakciójáról ő sem tud.

– Reméltem, hogy nem tűnik fel. Elnézést, de azt hittem, hogy ma már nem jön senki a berendezéshez – a közönség rosszalló mormogással reagált. Az elnök intett, hogy csend legyen.

– Maga egy felelőtlen taknyos kis mitugrász! Egyáltalán nincs tisztában azzal, hogy mennyire veszélyes, amit művel! – hangzott fel újra az idősebb férfi hangja.

– Ezt miből gondolja? Az összes expedíciónál ott voltam!

– De csak a konzolok mögött! Arról fogalma sincs, hogy idelent közben mi történik.

– Azért is jöttem le, hogy végre én is lássam! Nem fair, hogy engem mindenből kihagynak! Elvégre nekem köszönhetik, hogy mindez most lehetséges!

– Dolgozna inkább a kommunikátorokon! Akkor odafenn is értesülhetne mindenről!

– Az nem olyan egyszerű, mint hinné!

– Ne beszéljen velem ilyen hangnemben! Nem is értem, hogyan engedhettem a lányom közelébe! – a hallgatóság újra felbolydult, de a fiatalember heves válasza visszaállította a figyelmet.

– Ezzel most mit akar? Csak negyedóra! Nézzen körül, mi van itt! Ez a látvány hihetetlen! Az egész világnak látnia kellene! Egyszerűen elképesztő! Ez egy másik világ! Miért kell ezt eltitkolni?

– Abbahagyta végre? Pont ez itt a legnagyobb probléma, hogy ez egy másik világ. Alig tudunk valamit arról, hogy milyen hatással lehet ránk, vagy az emberiségre, ha átjárkálunk ide.

– Ugyan már! Látja, odaátról ez az aljzat teljesen simának tűnt, és mégis tele van tenyérnyi repedésekkel! Az előbb néztem bele az egyikbe, és láttam benne valami különös lényt! Jöjjön, megmutatom!

– Jól van. Fogja ezt! – hagyta rá az idősebb.

– Sokkoló bot? Csak nem gondolja…?

– Csak fogja! Majd szólok, ha használnia kell. – egy darabig csak léptek zaja hallatszott.

– Na, itt van, nézze. Azt hiszem megzavartuk – szólalt meg újra a fiatalember.

– Ez szerencsére nem veszélyes. Törmeléket eszik.

– Mint egy áttetsző kispárna. Mik ezek drótszálak rajta?

– Sörték. A ragadozóktól védik.

– Nézze, ott messze…! Valami mintha megmozdult volna!

– Hol? Nem látom – kérdezett vissza az idősebb férfi.

– Arra, azon a hatalmas toronyszerű lábon, vagy min. Innen nem tudom kivenni, hogy mi is lehet.

– Ó igen, egy Phlegra! Ne mozduljon!

– Miért? Amiatt? Ne mondja már!

– Tű éles a látása. Ilyen messzire is. És látja, hogy mekkorákat ugrik? Ha leért, egyetlen szökkenéssel ránk vetheti magát. – a jelenlévők nem bírták türtőztetni magukat, erre többen felkiáltottak.

– Most csak hülyít, ugye? Onnan? El se lát idáig! – a fiatalember hangjára azonban hamar elcsendesedtek, a döbbenetet feszült figyelem váltotta fel.

– Nézze a hátán azokat az apró pöttyöket! – hallatszott az idősebb férfi hangja.

– Ott körben?

– Azok mozgásérzékelő szemek. Messzebbről is észreveszi, ha itt valami megmozdul.

– Csessze meg, észrevett minket! Most mit csináljak?

– Ne mozduljon.

– És ha rám ugrik? Hogy kell ezt a sokkolót használni? Hol üssem ki? Segítsen már!

– Az ízek között elvékonyodik a páncélja. Ha nem mozdulunk, talán megfeledkezik rólunk.

– Azt is látja, hogy beszélek?

– Meglehet.

Ezután rövid ideig abbamaradt a párbeszéd, és a hangszóró csak lépések zaját közvetítette. A teremben mindenki csendben várta a folytatást.

– Úristen az ott mi? – dörrent hirtelen a fiatal férfi hangja. Az ijedtségtől többen összerándultak a teremben.

– Egy Tetramorium – hangzott a válasz.

– Iszonyatosan nagy! …Nem bír a kispárnával a drótjai miatt!

– Ne mozogjon!

– De mi lesz, ha idejön?

– A visszatérésig mennyi ideje van még hátra?

– Még két és fél perc.

– Én többet szántam magára, nekem még kilenc. Ha felmegy, próbáljon meg visszasugározni! – a háttérben hangos robaj hallatszott – A francba! Menjünk hátrébb! – hangzott az idősebb kiáltása.

– Ez most,… bsszameg! Tényleg elugrott idáig!

– Szerencsére nem mi érdekeltük!

– Iszonyatosak! Vigyázzon, erre gurulnak! Elbírnak egymással? – a fiatalember szavai mellett a hangszóróból recsegő-ropogó dübörgés hallatszott.

– A Tetramorium páncélját csak a lemezek szélén képes a Phlegra átharapni. Ha viszont betalál, a mérge gyorsan hat! – próbálta túlkiabálni a nagy zajt a másik.

– Őrületes ezeket így látni!

– A szkafanderünk egyik ellen sem véd! Jó lenne, ha még távolabb mennénk!

– Befutott a jelzés! Indulok vissza…

A felvétel véget ért. Az elnök újra megköszörülte a torkát, és öblös hangja felverte a megszeppent hallgatóságot.

– Álljon fel Mr. Planner!

Az első széksor széléről egy magas fiatalember kelt fel.

– Mondja el, mi történt, miután visszatért.

– Azonnal megpróbáltam visszahozni a professzort.

– És mivel magyarázza azt, ami ezután következett?

– Nem is tudom…

– Dr. Gavin, mint a vizsgálat kinevezett szakértője, kíván hozzászólni?

– Igen, kérem. Mivel a gép automatikusan szkennelte a célterületre tévedő élőlényeket, az adatbázisba a Phlegra is bekerült. Mr. Planner feltehetően elvétette a kijelölést. Abban a helyzetben ez nem hiszem, hogy felróható…

– Azt majd a bizottság eldönti – állította le az elnök. – Mr. Planner, mi történt ezután?

– A professzorral felkerült az a pókféle is.

– A Phlegra?

– Igen, a Phlegra. A méregtöviseivel már a prof karjába mart, valószínűleg még odalenn elkaphatta.

– És mit tett amikor ezt meglátta?

– Megpróbáltam a sugárzóval visszaküldeni. De nem tudtam, mert elengedte a profot, és elkezdett ide-oda pattogni a szobában…

– Pattogni?

– Iszonyú gyorsan ugrált ide-oda. Összetörte az egész berendezést.

– És a hogy is hívják, – az elnök a papírjai közt keresgélt – hmm, megvan… a Tetramorium, az hogyan került fel?

– Fogalmam nincs. A gépezet károsodhatott annyira, hogy más parancsot közvetített. Ahelyett, hogy visszaküldte volna a pókot, azt küldte fel.

– Dr. Gavin megint szólni kíván. Lehetségesnek tartja ezt a magyarázatot? … Igen? Köszönöm. És mi történt ezután? – kérdezte az elnök, miközben újból csendre intette a hallgatóságot.

– A profhoz mentem, hogy kivigyem a teremből.

– Dr. Toth milyen állapotban volt akkor?

– Mozdulatlanul feküdt, a szkafandere szétszakadt, és csupa vér volt. Nem tudtam, hogy él-e még.

– A bestiák mit tettek eközben?

– A pók lecsillapodott, és behúzódott a konzolpult mögé. A másik viszont tovább tiporta a berendezést, és mindenbe belemart, ami elé került, úgyhogy sietnem kellett.

– És Miss Elizabeth Toth mikor lépett a helyiségbe?

– Az már az után történt, hogy az a másik elkapta a professzor lábát, és elvonszolta az ajtóból.

– És figyelmeztette Miss Toth-ot a veszélyre?

– Ordítottam, hogy menjen ki, de nem tudtam visszatartani. Mindenáron segíteni akart az apján.

A teremben vágni lehetett a csendet.

– Elé ugrottam, és megpróbáltam a sokkolót a dög szájába nyomni. Ekkor azonban a pók kiugrott a pult mögül, és hanyatt lökött. A sokkoló kiesett a kezemből.

– A Phlegra tehát először magára támadt?

– Nem. Lizre, de engem is elsodort. Teljes erőmmel rángattam a lábait, hogy lefejtsem róla, de egyiket sem bírtam megmozdítani. A szemét is ütöttem, de arra sem reagált. Aztán egy ugrással fenn volt a plafonon Lizzel, de a vakolat nem bírta el, ezért bevitte hátra a pult mögé.

– Miss Toth ekkor szerezte a sérüléseit a vállán?

– Igen, az a dög a vállába mart, és annál fogva cipelte. Liz elájult, nem tudott védekezni. Megláttam a sokkolót, felkaptam és a rohadék pók képébe nyomtam. Erre elengedte, és összerogyott. Óvatosan kihúztam Lizt a teremből, és visszamentem a profért.

– A Tetramoriummal is elbánt?

– Nem egészen. Amikor visszatértem, a pók már magánál volt megint, és a professzor felé indult. A másik viszont elé állt, és nem engedte oda. Mivel nem tágított, nekitámadt. Itt is egymásnak estek, összekapaszkodva gurultak, mint egy nagy úthenger, és maguk körül mindent letaroltak. Nem lehetett várni, ez volt az egyetlen esélyem, hogy a profot kimenekítsem.

– Azt mivel magyarázza, hogy mire a helyszínelők kiértek, a két egyed már nem élt?

– Nem tudom, én nem mentem vissza többet.

– Dr. Gavin?

– Véleményem szerint megfulladtak. Ebben a tartományban az oxigént nem képesek hasznosítani. A berendezés vélhetően átkonvertált valamennyit a levegőjükből, de az nem tartott ki sokáig.

– Köszönöm! Mr. Planner, szeretne még valamit hozzáfűzni az elhangzottakhoz?

– Mindenek előtt, szeretném kifejezni, hogy mennyire sajnálom azt, amit tettem. Igaz, hogy a pók mérge – mint mondták, – az eltérő molekulaméretek miatt nem hatott, de a marások Liznek és a profnak így is igen súlyos sérüléseket okoztak. Remélem, hogy mindketten hamarosan felépülnek. Belátom, hogy hatalmas felelőtlenség volt egymagam kipróbálni a zsugorító berendezésem. Álmomban sem képzeltem, hogy a laborterem padlójáról származó közönséges atkák, pókok vagy hangyák ilyen hihetetlen dolgokra képesek! Ki kell mondjam, – amit soha nem hittem volna –, hogy a találmányomat nem lett volna szabad létrehozni!

Demjén Zsófia