Csalás

 (Kreatív írás feladat: írj a kép alapján történetet - a megadott vázlatpontok alapján!)

Kata kinyitotta a szemét. Egy szűk helyiség padlóján feküdt. A félhomályban a berendezés körvonalai alig látszottak, de szemben egy plafonig érő ablakon át csillagok milliárdjai tündököltek. Ez lehetetlen, gondolta, és visszacsukta a pilláit. A feje zúgott, megpróbált visszaemlékezni a legutóbbi ébren töltött pillanatokra, ami megalapozhatja számára a látottakat, de csak zavaros képek villantak fel. Semmi összhang ezzel a csillagos háttérrel. Egyébként is ennyi káprázatosan fénylő csillagot még életében nem látott az égen. Erre a gondolatra azonnal kijózanodott, szemei felpattantak, és egy mozdulattal az ablaknál termett. Ahogy sejtette: a fekete űr teljesen betöltötte a külső teret. Minden irányból szikrázó fénypontokkal teleszórt végtelen mélység fogadta, ameddig csak az ablak engedte, hogy kilásson. Alatta pedig a mélyben, egyre csökkenő kék sziluettet pillantott meg: a Föld távolodott egyenletes sebességgel tőle.

 Valami megmozdult mögötte. A szeme kezdett hozzászokni ugyan a homályhoz, de elsőre nem tudta kivenni az alakot, aki egy padlóból kiemelkedő keskeny fémperemnek támaszkodva nézte őt. A hirtelen ijedséget azonban hamar örömteli felismerés követte, mert a húga volt az, Zsófi, aki egy szál hálóingben, kibontott hajjal szemlélte őt a sötétben. Kata elképedve nézett végig önmagán is, a kedvenc macskanadrágja volt csupán rajta, semmi egyéb.

– Tudod, hogy mi történt, hogy hogyan kerültünk ide? – ült le a húga mellé.

– Miért tudnám? – válaszolt, szinte kihívóan Zsófi – én is itt ébredtem.

– Mikor?

– Nem is tudom, már vagy egy órája! Amíg te ki voltál ütve engem kétszer is kirángattak innen! – vádló hangja sírásba fordult – Embernek látszanak! De,… de pikkelyesek! … Megerőszakoltak! … Undorítóak!

Kata kétségbeesetten ölelte magához a reszkető, zokogó lányt.

– Ki juttatott minket ide? Alig emlékszem valamire. Mióta vagyunk itt vajon? Órák, vagy napok óta? –alaposan körülnézett az apró helyiségben, miközben Zsófi rázkódó vállát simogatta, de néhány falból kiálló, sima felszínű fémkockán kívül mást nem talált.

 – Legutoljára a partin voltunk, – folytatta a visszaemlékezést – a stylistos búcsúztatáson, ahonnan a reptérre vittek, de már a kocsi belsejére sem emlékszem igazán. Ne sírj, meg fogjuk oldani valahogy, most már ébren vagyok, megvédelek!

– Hagyjál engem békén! Ne törd magad miattam! – horkant fel Zsófi, és egyenesen kihúzta magát, amivel Kata ölelő karját is levetette a válláról.

– Miért mondod ezt? Kiállok érted, a nővéred vagyok!

– Ne gyere nekem azzal, hogy a nővérem vagy! Soha nem álltál mellém!

– Ez nem igaz! Te is jól tudod!

– Anyával is megutáltattál!

– Ezt hogy érted?

– Bezzeg a Kata rendet rak a szekrényében! Bezzeg a Kata nem bömbölteti a magnót, rendes ruhákban jár, nem néz ki kurvának! Hát tessék! Most elégedett lehetsz! Perverz ufók ringyója lettem! – Ne beszélj így! Anya téged is ugyanúgy szeret! Csak másképp mutatja ki…

– Másképp? Ne etess már! Talán én kaptam az IPhone-t születésnapomra, és te a horgoló készletet? Nem is tudok horgolni! Még a kedvenc ételemre sem emlékszik, persze neked képes egy egész napot halpucolással tölteni a hülye halászlevedhez!

– Istenem, Zsófi, – adta meg magát Kata – lehet, hogy anya tényleg nem egyformán áll hozzánk, de most nem ezzel kellene törődnünk!  Bármikor újra ránk törhetnek, ki kellene találnunk valamit!

– Nem hallgatok rád többet! Ez is miattad történt!

Katán rossz érzés futott át.

– Lehet, hogy az a stylistos juttatott minket ide? A pezsgőbe tehette az altatót! Ó atyám, én hívtalak el arra az útra! – odalépett a húgához, és a vállára tette a kezét – Bocsáss meg nekem, kérlek!

– Ezzel már elkéstél, nem gondolod? Mi lesz velem ezután? Még Laci is elhagy, ha kiderül!

– Laci? De hiszen összevesztetek, nem? Azt mondtad, hogy idegesítenek az ostoba megjegyzései, és rá sem bírsz nézni többet!

– Elhitted Kata? De hiszen nem mondtam komolyan! Az egyetlen jó, ami velem történt az életben, az Laci! – Zsófi felállt, és Kata szemébe nézett – Még te sem állhatsz közénk!

– De Zsófi,… én… nem tudtam, hogy…

– Mindent elvettél tőlem!

– Ne mondd ezt! Kérlek, ne haragudj! Jóváteszek mindent! Keressünk valamilyen megoldást, hátha meg lehet szökni valahogy!

– Hah! Innen? – bökött Zsófi a fejével a csillagos űr felé – Na, arra kíváncsi vagyok! – mondta, majd gúnyos mosollyal az ajkán visszaült a fémperemre.

Kata viszont nekiállt alaposabban körbenézni az apró szobában. A falakon nem látszott ajtók nyoma, látszólag teljesen folytonos fémburkolat vette őket körül. A kiálló fémdobozok felszíne is tükörsimának látszott. Amikor azonban hozzáért az egyikhez, az ujjai akadálytalanul átsiklottak rajta, és pár centivel mélyebben egy merőben eltérő felületet tapintottak.

– Nézd! Ez itt nem igazi! – kiáltott a húgának, de az meg sem rezdült – Gyere ide! Ez mintha egy szekrény lenne!

– Tényleg? – kérdezett vissza Zsófi, megjátszott érdeklődéssel a hangjában. Kata kinyitotta a faliszekrényt, melynek fehérre festett ajtószárnyai átnyúltak az illúziófelszínen, viszont a belsejét a fémnek tűnő burkolat még mindig elrejtette. Elkezdett kotorászni a szekrényben, kézfeje el-eltűnt az illúziófalban, és különféle cikkekkel jelent meg újra: férfidezodorral, fésűvel, villanyborotvával, meg egy arcszesszel.

– Úgy vélem, ez egy fürdőszoba! És szerintem még mindig a Földön vagyunk! – mutatta fel diadallal Zsófi felé az arcszeszt, de az csak egy mérges grimaszt küldött cserébe. – Figyelsz? Ez nem egy űrhajó! Csak vetítve van minden! Láttam hasonlót már egyszer egy cégbemutatón pár hónapja, de az nem volt ennyire profi. Laci vitt el… – Kata ujjai valami finom és könnyű tárgyat tapintottak a szekrényben, és ahogy kiemelte, elakadt a szava. Egy fülbevaló volt. Ismerte jól, mivel tavaly karácsonyra vette Zsófinak, aki elvesztette, és együtt kutatták át miatta az egész lakását, de nem találták.

– Ez hogy került ide? – fordult a lány felé, de az rá se hederített, hanem teljes dühével nekitámadt:

– Te ribanc! Lefeküdtél Lacival, ne is tagadd! Sohasem bírtad elviselni, ha boldog voltam! Mindig keresztbetettél nekem!

– Ez nem így van! Én azt hittem, hogy már nem jártok! De ez hogy kerül ide? – ismételte meg a kérdést újra Kata, a fülbevalót Zsófi orra elé tartva.

– Csak egy hétre váltunk szét! – válaszolt könnyes szemmel a lány, figyelmen kívül hagyva az ezüstkarikákat – Ki kellett használnod mindjárt az alkalmat mi, hogy elvehesd őt tőlem?

– Egyetlen éjszaka volt, és nagyon megbántam. Szégyellem is magam miatta!

– Ezt soha nem veszem be!

– Zsófi! – kiáltott Kata határozottan a lányra – Neked van valami közöd mindehhez? – és kezével maga köré intett.

– Ha azt akarod tudni: hát igen! – Zsófi lenyúlt maga mellé a párkányra, és valamit átkapcsolt.

A szoba egy szempillantás alatt átalakult. A fémburkolat és a hatalmas, csillagokra néző ablak eltűnt, és helyette egy ismerős fürdőszoba bontakozott ki a félhomályból. Laci fürdőszobája. A bukóablakon át a szürkületi égbolt köszönt vissza rájuk, Zsófi pedig épp a kád peremére támaszkodott. Kata felkapcsolta a villanyt, és dühösen lenyomta a kis helyiség ajtajának kilincsét. Zárva volt.

– Mi ez az egész, Zsófi? Meg tudnád nekem magyarázni?

– Megérdemelted! Kijárt már neked is, hogy érezd azt a kiszolgáltatottságot, amit én érzek miattad egyfolytában! Te bármit megtehetsz velem! Minden jót elhappolsz előlem! És én meg csak nézhetem, ahogy a nővéremé lesz minden, nekem pedig semmi nem marad!

– Ez nem igaz! Semmit nem vettem el előled! Sőt, igyekeztem megosztani veled, amit csak lehetett! Erre a stylist bemutatóra is azért hívtalak el! Nem tehetek róla, hogy ez lett belőle! – Kata ekkor rádöbbent, hogy a stylistosoknak nem is lehet közük a történtekhez, ha Zsófi áll mindemögött. Nagyot sóhajtott, hogy lenyugodjon, és átgondolja, hogy hogyan is jutottak idáig.

– Egyikünk sem tehet róla – szólalt meg már sokkal higgadtabban – anya valamiért engem kedvelt jobban. Egyszer valami olyasmit mondott, hogy az arcod a zűrös nővérére emlékezteti, akivel egész életében képtelen volt kijönni. Ez nem a te hibád, és az enyém sem. Ez az ő korlátoltsága. Látod, ezzel mindkettőnket tönkretett.

– Mindkettőnket? Téged ugyan mivel? – kérdezett vissza már koránt sem olyan vádlón Zsófi.

– Lehet abban tényleg valami, hogy én sem tiszteltelek annyira, mint amennyire kijárt volna neked. De anya ki nem mondott véleménye hatott rám is. Ne haragudj ezért, kérlek! Akkor sem tiszteltelek eléggé, amikor Laci eljött hozzám, vigasztalásért, és az ágyban kötöttünk ki. De megbűnhődöm érte, mert nem vetetek el életet, hanem megszülöm a gyermekét, és felnevelem. Egyedül is, ha úgy alakul!

Álltak a fürdőszobában, és hallgattak. A feltárult helyzet mindkettőjüket letaglózta.

Végül Zsófi törte meg a csendet.

– Jó, vessünk véget ennek! – Odament Katához, és átölelte. A felmosórongy alól kivett egy kulcsot, és a zárba illesztette – Ennek nincs többé értelme így, és meg kell ezt beszélnünk Lacival is. – A kulcs azonban nem fordult el, bárhogyan próbálta.

– És én még bevettem a gyíkemberes dumádat! – bámult még mindig kesernyés mosollyal maga elé Kata. Zsófi dörömbölni kezdett az ajtón, de nem jött válasz odakintről.

Laci becsukta magamögött a nappali ajtaját, zavarta a zaj. Lehuppant a kényelmes kanapéra, kinyitotta a hűtőből az imént elővett sörösdobozt, nagyot kortyolt belőle, helyresimította a karján a pikkelyeket, és a kedvenc tévésorozatára kapcsolt. 

Demjén Zsófia