Csúcstechnológia

Elnyelt a föld. Ízlelgettem a pillanatnyi állapotomnak legjobban megfelelő szóösszetételt. Most ez így eléggé viccesen hangzott, de legalább elűzte a kezdeti rémületem. Zuhantam a Földbolygó középpontja felé, felettem az égből szinte már csak egy pont látszott. Körülöttem a sötétség ennél sűrűbb már nem lehetett, a sebességem is elérte a maximumot. De legalább nem éreztem fájdalmat. Még nem. Bár azt hiszem ezzel a sebességgel a becsapódást már nem is lesz időm felfogni.

Annyi történt csupán, hogy át kellett rohannom a parkon... Nem késhettem el az állásinterjúról, a kezdeti benyomások mindig a legfontosabbak! Bár most már nem tudom, hogy magyarázom ki magam ebből. Mert mit is mondhatnék – feltételezve, hogy épségben kijutok innen? „Ne haragudjanak, azért nem tudtam időben beérni, mert elnyelt a föld.” Bizonyára megértik majd. „Igen, igen sajnos manapság eléggé gyakran történik ilyesmi, a múlt héten például Julikát, a titkárnőnket kétszer is elnyelte.”

A buszra figyeltem, ami éppen beérkezett a megállóba, nem késhettem le! A tátongó lyukat észre sem vettem. A cég járt a fejemben. Az egyik legszínvonalasabb fejlesztési vállalat a világon. Technológiájuk egyedülálló, a felszereltségük, és a módszereik messze meghaladják a többiekét. A nevük is nagyon menő, ha jól emlékszem, valamilyen újfajta világot jelent; „New World” talán, vagy „Future World”… így kétszázzal tépve kissé nehéz felidézni. A humánerőforrás részlegnél hirdettek felvételt.

A levegő lassan, de érezhetően egyre melegebb lett. A légáramlat szerencsére némileg csökkenti a hatást, de ha ez a hasadék a magmáig leér, talán mégsem lesz annyira kellemes, ami még hátra van. Már csak az kéne, hogy szénné égetten érkezzek! Háromnegyed órán át válogattam, hogy mit vegyek fel! Mert, mi imponálhat egy ilyen haladó szellemiségű helyen? Mondjuk, ha valamilyen modern stílusban állítanék be, vagy inkább a visszafogott, elit külső az előnyösebb? Esetleg valami extravagáns, feltűnő színekkel, hogy ne legyek elfelejthető? Végül az elit mellett döntöttem, szépen élére vasaltam, szöszmentesítettem, és a cipőmet is kifényesítettem. Felesleges időpocsékolás volt! Már nem tudhatom meg, hogy bejött volna-e!

Megpróbáltam lefelé pillantgatni, hogy látszik-e valami alattam a mélyben. Vaksötét volt, semmi más! Talán mégis megúszom a magmát! Szemem előtt már láttam a holnapi cikket az origo-n: „Állásinterjúra indult a fiatal nő, de átesett a Földön”; alcím: „Rejtélyes körülmények között eltűnt egy nő a ligetben, majd egy hét múlva Új-Zélandon akadtak rá”… A meghallgatásra már semmiképpen nem érhetek oda!

Felnézek: egy halovány csillag pislákol a hatalmas földmélyi űr zenitén. A rég látott felszín utolsó, erőtlen üzenete. Vajon tudják-e odafenn, hogy van még lejjebb? Egyelőre nekem még van.

Ekkor megszólal a telefonom. El is felejtettem, hogy magammal hoztam! De miféle térerő lehet erre? Felveszem, és egy kellemes női hang szól bele:

– Üdvözöljük a Másvilágon! Köszönjük, hogy a legrövidebb utat választotta!

Na, tessék! Kár volt úgy izgulni, mondtam, hogy ez a cég ultramodern! Micsoda transzport-technológia! Mit is mondott? Másvilág? Ja, tényleg, a nevük: Other World vállalat! Hát nem mókás? Humánerőforrás részleg. ...Rossz előérzetem van! Attól tartok, hogy már fel is vettek!

A zuhanásnak hirtelen vége szakad. Körülöttem vörös fények gyúlnak, és meglátom, ahogy a testem a mélyben egy sziklának csapódik. Esküszöm, legközelebb az apró betűs részt is elolvasom! Legközelebb?

Már érkezik is a fogadóbizottság: arctalan fekete csuklyás tart felém, csontos jobb kezében nevemmel ellátott belépőkártyát szorongat, baljával pedig egy vörösen lángoló üreg felé mutat.

Az összetört testemre nézek. Egyértelmű, hogy ez nem próbaidős állás. A csuklyás közben az üreg felé terel, kábán engedelmeskedem. A tudatomig még nem jutott el teljesen, hogy mi történik. Mivel a kártyát nem veszem át, saját csontujjaival tartja azt a bejáratot elzáró lángok közé. A tűz felemészti a lapocskát, és nyomban utána kialszik. Ha bent leszek, újra fellobban, és már nem lesz kártyám a visszaútra.

Ez, hát a sorsom? A sok tanulás, a vizsgák, a diákhitel, a szüleim teljes megtakarítása, mind erre kellettek? És mi lesz a három megszületendő gyermekemmel?

…Öö, ezt most még egyszer: a három megszületendő… Mi van? Itt vannak körülöttem, érzem őket. Anna, aki a spenótot szereti, Bence, aki papír rózsát hajtogat nekem anyák napjára, és Vili, aki összehozza a világ legjobb meglepetés buliját a születésnapomra. Nem szólnak semmit, várnak. A csuklyás is felém fordul, megmerevedik, mintha sokkolná az új helyzet. Lám csak! Beszólt a konkurencia? Vajon milyen technikai szinten állhatnak? Összemérhető a vállalatéval?

Reggel óta ülök a gép előtt, az álláshirdetéseket böngészem. Az én diákhitelem, nem anyáméké, legalább azt már ne ők fizessék! Az egyik felugró hirdetésre különös émelyítő érzés fut át rajtam:

Most fordulatot vehet az élete! Személyével a Világ egyik legszínvonalasabb fejlesztési vállalatának társulatát erősítheti! Nálunk a legmodernebb technológia várja! Egyedülálló felszereltségünkkel és haladó módszereinkkel sehol máshol nem találkozhat! Humánerőforrás részlegünknél csupán az ön képességei számítanak! Az állást teljesen személyre szabjuk! Próbálja ki, hogy nálunk mennyire viheti! A kötelezően előírt jogi formulák jóváhagyása után már csak egy kattintás, és a jelentkezését máris regisztráltuk! Az Other World vállalat számít önre! Nálunk egy új világ várja! Csatlakozzon hozzánk!

Milyen jól hangzik! De valahogy mégsem szimpatikus. Olyan emberbenyelő cégnek tűnik. Lehet, hogy mégis a kisvendéglő lesz a befutó? A mosogatás mégiscsak egy ismerős terület. Inkább kilépek.

Demjén Zsófia