Olympea ajándéka

Olympea ajándéka

 

(Feladat: írj egy novellát a kép alapján! - Manet: Olympia)

 

   Kerb utolsóként lépett át az átjárón a múzeum fakódrapp kövezetére. A többiek már neki is kezdtek előkészíteni a terepet. Megkönnyebbülten látta, hogy az övékkel egy időben a másik tértorzulás is megnyílt a terem túlfelén. Hárman jöttek át rajta, kezükben a méretes festménnyel. Nem kis aggodalommal fürkészte az arcukat, de hamar magára ismert az egyikőjükben. Kiugró állcsontja és szétálló kerek fülei még a ritkuló őszes haja ellenére is elárulták.

 Ilyen küldetés is csak egy őrült agyából pattanhatott ki, morfondírozott, miközben segített a társainak leemelni a falról a vaskos aranyozott keretbe foglalt másik képet. Persze arra, ami a világ leggazdagabb emberének agyából pattan ki, nehéz nemet mondani főként, ha az ember számításba veszi a figyelemre méltó anyagi vonzatokat. Zealon az ilyen tébolyult vállalkozásaira egész kis magánkülönítményt tart fenn, ide tartozik Kerb is, és már nemegyszer kellett figyelmeztetnie magát, hogy ne tegyen fel kérdéseket a feladatok értelmével és a saját józan eszével kapcsolatban, egyszerűen csak koncentráljon a havi ellátmány összegére, amitől mindjárt kisimul a homloka.

 Kerb azzal is tisztában volt, hogy a világ egyetlen tér-idő torzulást produkáló berendezése ­– amelynek kiterjedése mellesleg egy kisebb városéval vetekszik – főnöke kizárólagos tulajdonát képezi, aki csak az elmúlt félévben vagy tíz helyre és időbe küldte el vele őket, jórészt teljesen felesleges, de annál több rizikóval járó feladatokra. A szentimentális quadrilliárdos Időgépnek nevezte el a komplexumot, valami több száz évvel ezelőtt meghalt írónak állítva emléket, de Kerbet mindez nem igazán foglalkoztatta. Az viszont annál inkább, hogy az effajta kiruccanásokat lehetőleg ép bőrrel megússza.

 Olympea-nak, Zealon ifjú feleségének holnap lesz a születésnapja, és a büszke férj nem kisebb ajándékkal óhajtja meglepni szépséges aráját, mint egy eredeti alkotással: Manet Olympia-jával. Maga a festmény sem akármekkora érték, nem is beszélve a rajta megörökített csodálatos nőalakról, amely finom célzás Olympea természet adta szépségére, de a legfőbb ok, amiért a választás erre a műre esett, mégiscsak a címe. Egy műkedvelő quadrilliárdos nem mondhat le egy ilyen ajándékról! Mivel azonban ő az egyik legodaadóbb támogatója a Múzeumok Világuniójának, amely a fellelhető összes műalkotás számba vételével és közkinccsé tételével szolgálja az egyetemes művészetet, nem teheti meg, hogy akár egyet is kisajátítson közülük. A küldetés előtti megbeszélésen erről egész kis szónoklatot intézett a három kiválasztotthoz, köztük Kerbhez is, aki csak ásítozott.

– Mondja meg, hogy mi a feladat, a többit meg tartsa meg magának és az unokáinak! – bosszankodott társainak egy pohár Zealon-féle antik sör mellett az eligazítás után.

 A múzeumban már senkinek sem jutott eszébe a főnök szavain rágódni, sietniük kellett. A szűkre szabott idő ellenére Kerb mégsem bírta megállni, hogy két mozdulat között oda ne szóljon a másik csapatbeli énjéhez.

– Megérte? – kérdezte, miközben a tekintetét kereste.

– Meg – válaszolt nyomatékosan az őszes hajú.

– És a csajjal mi lett? Kirúgta?

– Egy hete ment el. Hatvanöt volt.

 Többre nem volt idő, így is túl sokáig vacakoltak, mert a kép a vártnál keményebben ellenállt. Végül sikerült leszedniük, de csak a fal egy kis darabjával együtt, amely aztán a kövezeten landolt.

Összenéztek. A főnök mutatott nekik egy újsághírt 2015-ből, mely beszámolt az Orsay Múzeumban történtekről. A kamerarendszer karbantartását végezték zárás után. A berendezést mindössze öt percre kapcsolták le. Az éjjeliőrök senkit sem láttak, a műtárgyak sértetlenek voltak, csak a takarítók hívták fel reggel a figyelmet arra, hogy az Olympia alatt faldarabokat találtak. Ezután még hetekig tartott a vizsgálat, de senki sem tudott használható magyarázattal előállni.

Kerbék siettek. Az öt perc mégiscsak öt perc, és a másik csapatnak is kell még idő, hogy a képet – amely majdnem egy egész emberöltőnyi időt töltött egy gazdag nő lakosztályának falán – visszahelyezzék az eredeti helyére és idejébe.

 Ahogy visszaértek 2162-be, a tértorzulás szétfoszlott mögöttük. Főnökük széles mosollyal fogadta őket, később pedig a méltó jutalom sem maradt el. Sokáig nem felejtették Olympea nagyszabású születésnapi köszöntését, amire nem voltak ugyan hivatalosak, mégis jelentős részt vállaltak és kaptak belőle.

 2206-ban Olympea meghalt, majdnem tíz évvel az öreg Zealon után. De mielőtt a magánkülönítményt az örökösök feloszlatták volna, még akadt számukra egy elvégzendő feladat. A Manet képet vissza kellett vinni. Az eredeti csapatból már nem voltak meg mind, de Kerb vállalta, hogy megszervezi az átkelést. Üzembe állították az Időgépet, és kaput nyitottak az Orsay Múzeumba, 2015-be, a kamerarendszer öt perces leállításának időpontjára.

 A majdnem két méter hosszú és másfél méter magas festményt súlyos aranyozott keretével együtt még három megtermett embernek sem volt könnyű feladat megtartani. Viszont amikor felemelték, hogy átvigyék a térkapun, Kerb rosszul mozdult, és meghúzta a vállát. Jobb karjának minden további mozdulatánál csillagokat látott, ezért kénytelen volt ezután már csak a bal kezét használni.

 A korábbi csapattal egyszerre értek át. Irigykedve bámulta meg fiatalabb önmagát, aki ruganyos léptekkel bújt át a másik átjárón. A tekintetük egy pillanatra találkozott, de amaz gyorsan a fal felé indult, hogy segítsen a társainak. Kerb felsóhajtott: el fog az tartani még egy darabig! Egyre jobban fájt a karja a kép súlya alatt. Egyszer csak a fiatalabb énje odaszólt neki:

– Megérte?

Fáradó bal karja már remegett az erőlködéstől.

– Meg! – válaszolt határozottan, majd odaszólt a falnál küszködőknek: – Mindenki állj!

Azok döbbenten néztek fel.

– Ezt vigyétek! – és fejével a saját festményük felé bökött.