George Happyend megállt a készülék
előtt. Gondolatban még egyszer gyorsan átfutotta a mondanivalóját, megigazította a nyakkendőjét, és megköszörülte a torkát. Megfelelően kellett artikulálnia minden szót, hogy az
élőláncot alkotó aktivisták utólag ne állíthassák, hogy nem volt érthető, amit
mondott. Igyekezett elkerülni a tekintetével a középen villogó, "Egyetlen esélyünk, hogy visszahozzuk az Édent" feliratú hatalmas transzparenst, ami folyton kizökkentette a koncentrálásból.
– Tiszteletreméltó tiltakozók! – kezdett
bele kimérten.
Engedte, hogy a homlokán végigszánkázó
izzadtságcsepp átgördüljön az arcára, mert ha letörli, az a körbeállított több
száz kivetítőn még jobban kihangsúlyozza az idegességét.
–
Mindannyian tisztában vagyunk azzal – folytatta –, hogy ez a rezervátum az
utolsó hely a földön, ahol a legvégső erőnkkel és elképesztő áldozatok árán még
fenntartottuk a vadvilág maradékát. Azonban meg kell érteniük, hogy nincs más
választásunk! Kilencszáz év hiábavaló bolyongást követően a Humanity űrhajó visszatért
az új otthont kereső útjáról, a fedélzetén az időközben ötszázmilliónyira duzzadt
telepes létszámmal. A rezervátum maradt az egyetlen szabad terület a bolygón, ahol helyet
biztosíthatunk a számukra.
