Tökmag
Berci egy kockás húslégy hátán utazott át a rengetegen.
–
Jól kapaszkodj Berci, mert errefelé légykapókra is kell számítanunk! – zümmögte
a légy gondolatban, mert beszélni nem tudott. – A sörtéimhez viszont ne érj,
mert az megzavar a manőverezésben!
–
Merre járunk éppen? – kérdezte Berci, miközben alaposan megkapaszkodott a tori tergitben,
és odafigyelt, hogy ne érjen a sörtékhez.
–
Ez itt már az orkok földje – felelte a légy.
–
Orkok?
–
Ellenszenves népség az övék – zümmögött tovább a kétszárnyú. – Egyfolytában
acsarognak egymásra. Sanyargatják, megalázzák, gúnyolják egymást, kiszolgáltatnak,
megtörnek és szolgaságra kényszerítenek, akit csak érnek.
–
Nézd! – kiáltott fel Berci. – Ott vannak! Nézzük meg, mit csinálnak, hátha nem
vesznek észre!
–
Csak azt látják meg, amit akarnak – jegyezte meg a légy. – Az orrukra kell
szállnom, hogy észrevegyenek, és akkor sem hajlandók szóba állni velem!
–
Mi az ott az egyikük kezében? Egészen máshogy néz ki, mint ők!
–
Igen – döngött a légy szomorkásan –, azt még nem mondtam, hogy eredetileg
tündérként születnek. Az eltorzult népség azonban mindent elkövet, hogy idővel a
saját képére formálja őket.
